
- 2023. június 14.
A SZÜLŐ SZEREPE A SZÓTANULÁSBAN
A SZÜLŐ SZEREPE A SZÓTANULÁSBAN
A szülők nem is sejtik, hogy mekkora segítségére tudnak lenni gyermeküknek abban, hogy sikeresen vegyék az akadályokat az idegen nyelvi tanulmányaikban.
Ez igaz azokra a szülőkre is, akiknek semmi közük sincs az angol nyelvhez.
A nyelvtanulás szókincsszerzéssel indul.
Amikor a szülők látják, hogy gyermekük hazatér az iskolai angolóráról a különböző témakörök szókincsbővítő feladatlapjaival (Például kösd össze az állat nevét az állat rajzával!), érdemes egy dolgot megtenni.
Ha nem is tudod kiejteni a szót, legalább az írásmódjának megtanulását várd el gyermekedtől (a hangzása majd az iskolai órákon megragad benne). Akár cetliken, memóriakártyák formájában is begyakorolhatjátok, amelyeket ő készítsen el! (Lásd a képen)
Ha hetente elvársz tőle így 6-7 szót, nagyon gyorsan fejlődni fog és az iskolai órákon is sikeres lesz, ami motiválni fogja, hogy ezt folytassa veled.
A cél, hogy ne halmozódjanak fel a megtanulatlan szavak és folyamatosan ismételjétek a korábbi kifejezéseket is!
Ha pedig már felhalmozódtak, most a nyáron még utolérheti magát.
Pfundt Szilvia
tulajdonos
Happy End Angol Nyelviskola
A jövő nyelviskolája - A rugalmas suli
+36 70 77 999 77
Felnőttképzési ny.sz.: B/2020/13
#angol #nyelvtanfolyam #rugalmas #időbeosztás #nyelvtanulás #nyelvtudás #nyelviskola #online #happyend #nyelvvizsga #vállalatiangol #uzleti #külföldimagyarok #beszéd