25 aug
Image

SEGÍTÜNK A SZÜLŐKNEK

 

SEGÍTÜNK A SZÜLŐKNEK

 

Fontos a szülőkkel beszélni a gyermekük haladásáról. Egyikük ezt mondta nekem: 

“A számos ok közül, amiért hozzátok járunk, az egyik legfontosabb, hogy folyamatos visszajelzést adtok fiam haladásáról.” 

 

Elárulom nektek, hogy ilyenkor nemcsak mi tájékoztatjuk őket, hanem ők is minket. Például hasznos információ volt számunkra egy anyukától, hogy lányának nem azért nem mennek jól a szavak, mert nem tanul, hanem azért, mert nem jó technikával. Így kipróbáltunk vele több módszert is a szavak elsajátítására és megtaláltuk számára a megfelelőt.

 

Előfordul olyan is, hogy valaki egyik héten tanul, mint a kisangyal, a következőn nem. Ez rendszeres nála. Jó, hogy tudjuk róla, hogy heti váltásban lakik az egyik, illetve a másik szülőnél. Nála például nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy biztosan megérkezzen az órákra.

 

Nagyon fontos számomra, hogy mindenki, aki hozzánk beiratkozik, el is jusson általunk a céljáig. Annyiszor újrakezdik sokan az angoltanulást... Szeretném, hogy akik hozzánk jönnek, ők végre most elérjék azt, amiért belekezdtek a tanulásba.

 

Szeretettel: 

 

Pfundt Szilvia

tulajdonos

Happy End Angol Nyelviskola - a jövő rugalmas nyelviskolája

+36 70 77 999 77

 

Felnőttképzési ny.sz.: B/2020/13 

#intenzív #angol #nyelvtanfolyam #rugalmas #időbeosztás #nyelvtanulás #nyelvtudás #fejlesztés #nyelviskola #online #happyend #nyelvvizsga #vállalatiangol #uzleti #szintentartóbeszédóra #szintvisszahozóbeszédóra #külföldimagyarok #anglia #beszéd