18 jan
Image

JÓVAL KEDVEZŐBB ÁRÚ AZ UTAZÁSMENTES TANULÁS

Azt hiszem napról napra több ember vallja, hogy a digitális világ térhódítása egyre intenzívebb.

Bár talán az okoseszközök és az internet ésszerűtlen, indokolatlan használata elvesz tőlünk időt - talán néha, néha mindannyian beleeshetünk ebbe a hibába -, viszont ha ügyesen egyensúlyban tartjuk a való életben tett aktivitásainkkal, akkor az internetet nagy hasznunkra tudjuk fordítani.

Sokkal több időnk marad így családunkra, hobbinkra… Kislányom, amikor a szokásos nagy szervizbe vittem az autómat, megkérdezte tőlem, hogy miért nincs robotkormányos autóm, mert akkor elmenne egyedül a szerelőhöz, én pedig addig játszhatnék vele.

Itt még nem tartunk, de ott igen, hogy amit lehet, elintézhetünk az internet segítségével, utazgatás nélkül.

Belegondoltatok már abba, hogy mennyivel kedvezőbb anyagilag és időben is, ha interneten keresztül oldjuk meg, amit lehet?

Például a bankba besétálva dupla annyi költséget számol fel a pénzintézet, mintha egy automatából veszed ki a pénzed… Érthető is, hiszen akkor igénybevesszük az ott dolgozók munkáját, a helyszínt, nagy teret kell befűteniük…

A mi nyelviskolánkban is magasabb a helyszínen történő tanulás ára. Az utazás költségeiről nem is beszélve.

A legtávolabbi tanulónk, aki személyes oktatást vett igénybe tőlünk, heti kétszer 86 km-ről utazgatott hozzánk.

Manapság már nincs erre szükség.

A tanulóink 98%-a az utazásmentes oktatásunkat választja. Még azok is, akik eleinte idegenkedtek ettől. Ha egyszer valaki kipróbálja a kényelmes, időt és pénzt megtakarító tanulást, szinte egészen biztosra vehető, hogy ragaszkodni fog hozzá.

Nagyon sok szeretettel várunk benneteket akár hagyományos módon élőben, akár utazásmentesen.

Pfundt Szilvia

tulajdonos

Happy End angol nyelviskola - a jövő rugalmas nyelviskolája

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000013

#intenzív #angol #nyelvtanfolyam #rugalmas #időbeosztás #nyelvtanulás #nyelvtudás #fejlesztés #nyelviskola #online #offline #happyend #nyelvvizsga #vállalatiangol #szintentartóbeszédóra #szintvisszahozóbeszédóra