08 dec
Image

BÁRMIKOR BELEKERÜLHETSZ EBBE A HELYZETBE

BÁRMIKOR BELEKERÜLHETSZ EBBE A HELYZETBE - néhány kellemetlen szituáció, ami elkerülhető lett volna.

Egy nagyon érdekes dolgot figyeltem meg.

Úgy tűnik sokaknak meg kell tapasztalniuk egy-egy igazán kellemetlen helyzetet az angollal kapcsolatban ahhoz, hogy bele merjenek vágni az angoltanulásba.

Volt olyan tanulónk, aki akkor kezdte el a tanfolyamát, amikor félreértették egymást egy partnercégükkel azzal kapcsolatban, hogy két napja indult el a kamion, vagy két nap múlva fog.

Egy másik vállalkozó pedig azért iratkozott be hozzánk, mert sajnos csak annyira tudott angolul, hogy amikor tolmács segítségével tárgyalt, érezte, hogy az nem olyan árnyaltan fogalmaz, mint ahogy azt ő magyarul tette.

De volt olyan is, aki úgy gondolta, hogy majd akkor áldoz a tanulásra pénzt és időt, ha talál magának állást. Majd egyszer csak csinos ruhában, egyenesen egy állásinterjúról megérkezett hozzánk, mert azt mondták neki, hogy szakmailag minden szempontnak megfelelt, de volt valaki, aki szintén, azonban ő tudott angolul is.

Egészen addig nem probléma, hogy nem tudsz angolul, míg bele nem kerülsz hasonló helyzetbe. Hogy ez mikor következik be? Előzd meg a bajt!

Hívj minket, vagy küldj visszahívást kérő sms-t: +36 70 77 999 77

Pfundt Szilvia

tulajdonos

Happy End angol nyelviskola

A magántanár, az egyéni haladás és a nyelviskola ötvözete a Happy End módszere - élőben és online

+36 70 77 999 77

www.happyendangol.hu

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000013