Hírek

2011.01.07

(Kötelező) Szakmai gyakorlat

Az új típusú bolognai oktatási rendszerben a diploma megszerzésének feltétele az 1-6 hónapos (kötelező) szakmai gyakorlat. Bár a főiskolák és egyetemek mindent megtesznek azért, hogy hallgatóik számára biztosítani tudják a gyakorlati helyet, a legjobb helyekért komoly verseny van. A kiemelkedően jó tanulmányi eredményen túl, fontos a rátermettség és elszántság.

Ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a gyakorlati képzésünkből, néhány dolgot jó előre tisztázni:

  1. Tudjuk, hogy a legtöbb friss diplomás pályakezdő számára komoly nehézséget jelent az első munkahely megtalálása. A 15-24 év közötti fiatalok 27,3 százaléka munkanélküli. (Forrás: KSH)

  1. A legtöbb álláshirdetésben minimum 2-3 év szakmai tapasztalatot kérnek a pályakezdőtől. Ebből látszik, hogy a kötelező szakmai gyakorlat (maximum 6 hónap) önmagában nem biztos, hogy elég. Már a főiskolai-, egyetemi évek korai szakaszától sok tervezést és előrelátást igényel, hogy jó esélyekkel indítsuk a karrierünket az iskola befejeztével.

  1. A cégek szívesen alkalmaznak gyakornokokat, mert gyorsan tanulnak, jól terhelhetőek és olcsók. A Magyarországon működő számtalan főiskola és egyetem minden évben garantálja az új jelentkezőket, így komoly kihívás a diák számára, hogy a munkaadója főállásba átvegye a gyakornoki idő végeztével.

  1. Vannak olyan HR szakemberek, akik azt tanácsolják a fiataloknak, hogy tekintsenek a szakmai gyakorlatukra úgy, mint egy befektetésre! Akár dolgozzanak ingyen, vagy vállalják a napi több mint nyolc órát! Fektessenek be saját karrierjükbe és minden erejükkel azon legyenek, hogy a legjobb referenciát kapják a munkaadójuktól, majd használják fel azt az önéletrajzukban. Sőt akár megismerhetjük a cég HR Managerét is!

Én nem értek ezzel egyet!

Vegyünk egy egyszerű példát:

  1. 18 évesen Éva úgy dönt, hogy főiskolára/egyetemre megy, mert a diplomától remél biztos munkahelyet. Nappalin tanul, és továbbra is a szüleinél lakik. Szorgalmasan tanul, szórakozni jár, egyszóval éli a főiskolások mindennapi életét.

Nézzük Éva mérlegét:

 

Kiadás:                                                Bevétel: -

Tankönyv

Szórakozás

Étkezés

Ruházkodás

  1. Kriszta 18 évesen, az érettségi után úgy dönt, hogy rögtön munkába áll. A fizetését minden hónapban banki átutalással kapja és a teljes összeget félreteszi.

Nézzük Krisztina mérlegét:

Kiadás:                                                Bevétel:

Szórakozás                                         59 eFt/hó (nettó)

Étkezés

Ruházkodás

1Krisztina azzal, hogy teljes fizetését megtakarítja, a harmadik év végére ez a megtakarítás eléri a 2,5 millió Forintot, mely az ötödik év végére 4,5 millió Forint! (*6 százalékos banki kamat és évi 5 százalékos fizetésemelés mellett).

Természetesen a kiadás oldalt tetszés szerint növelhetjük, erre lehet példa: önköltséges finanszírozású oktatás, nyelvtanulás, újra felvett tantárgy díja, pótvizsga, diákhitel, stb.

Az államvizsga, és a diplomaosztó ünnepség után mindenki úgy hiszi, hogy a diploma önmagában garancia egy jól fizető, számukra minden szempontból megfelelő állás betöltésére. A valóságban ezzel szemben nem ilyen egyszerű a munkakezdés.

Míg a rendszerváltás előtt mindössze 20 százalék volt a főiskolákra, egyetemekre jelentkezők aránya, mára ez meghaladja az 50 százalékot.

Az egyre növekvő létszám miatt túlképzés vette kezdetét. Talán ennél is nagyobb baj, hogy az elméleti tudás nem egészítődik ki valódi gyakorlattal, szakmai tapasztalattal.

Az EU-hoz való csatlakozásunk óta szabadon vállalhatunk munkát nyugaton, mégis aránytalanul kevés magyar fiatal teszi ezt, főleg a velünk egyidőben csatlakozott tagországok fiataljaihoz képest.

A külföldön szerzett gyakorlatnak számos előnye van. A hazánkban működő nemzetközi vállalatok számára fontos, hogy a jelentkező tökéletesen beszéljen angolul, franciául, esetleg németül, de bármely más nyelvet ideírhatnánk. Nem tudok elképzelni intenzívebb nyelvi tréninget, mint az adott országban eltöltött félévet. Ezzel nyilván a cégvezetők is tisztában vannak. A magyar cégek számára is éppen olyan fontos a jól képzett, idegen nyelveket jól beszélő fiatal munkaerő, ezért a külföldi szakmai gyakorlatot mindenki számára javaslom.

A munkaerőpiacon óriási a verseny, ez külföldön hatványozottan érezhető. Példaként Londont említeném, ahol egyszerre versenyzel a helyi munkavállalókkal és a világ bármely pontjáról érkezett külföldi munkavállalóval. Hogy miért érdemes mégis megpróbálni?

PÉNZ

KAPCSOLATI RENDSZER

TAPASZTALAT

A munkaerőpiacon óriási a verseny; előfordulhat, hogy hasonló végzettségű diplomások százai pályáznak ugyan arra a pozícióra. Ha képesek vagyunk kihívásként tekinteni, s nem pedig kifogásként, máris egészen közel kerültünk ahhoz, hogy sikeresen vegyük az előttünk álló akadályokat.

A gyakorlati helyünk megválasztásánál célszerű abból az ágazatból választanunk, ahol a későbbiekben el szeretnénk helyezkedni. Azonban ugyanúgy hasznos lehet egy másik ágazat megismerése, ha az értékes tapasztalattal ruház fel bennünket. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy aktív éveink során átlagosan hatszor váltunk munkahelyet és háromszor fogjuk átképezni magunkat!

AAUK
Belfast

Kecskeméti Balázs

Külföldi szakmai gyakorlat, angol nyelviskola

info@aauk.eu

www.aauk.eu

 

1 2010 Szakképzettséget nem igénylő minimálbér 73.500 garantált bérminimum /legalább középfokú végzettség / 89.500

2011 min.bér 78.000 és bérmin. 94.000

Kormány 295/2009 /XII.21./ korm.rendelete a kötelező legkissebb munkabér / minimálbér/ és a garantált bérminimum megállapításáról.

2010.12.02-i OÉT megállapított minimál.bérét és garantált bérminimumot terjeszti ki a kormány a közszférára is.

Kötelező érvényű fizetési minimum nincs 2011-ben a felsőfokú alkalmazottak esetében. A vállalkozásokra semmi nem kötelező a fenti két összegen túl.Minden kétoldalú megállapodás kérdése.

 

 

 

HA ÉRDEKESNEK TARTOD, AMIT OLVASTÁL, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
  • Iwiw
  • Twitter
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Linkter
  • blogtercimlap
  • Digg
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live
  • StumbleUpon
  • Yahoo! Bookmarks
 

Tudd meg, hogy az angolok miképp köszöntik egymást születésnapjukon! Garantáljuk, sokkoló lesz!

>>Tovább

1. Mi köze van a magyar anyák napjához Angliának és Amerikának? 2. András újból nálunk tanít!

>>Tovább

Visszafizetjük az árát, ha ...

>>Tovább


Név:

Jelszó:

Cégeknek 

Amikor egy vállalkozás úgy dönt, támogatja munkatársai angol nyelvtanulását, az általánosan megszokott módszer az, hogy az oktatás a cég telephelyén folyik. A módszer előnye, hogy a tanár helybe jön, hátránya viszont, hogy minden munkatárs, aki részt vesz az angol tanfolyamon, egyszerre esik ki a munkából, illetve megtalálni azt az időpontot, ami mindenkinek jó, általában nem egyszerű. 

>>Tovább