Hogyan lett nyelviskolám?

Nyolc éves korom óta arra vágytam, hogy taníthassak. Segíteni akartam másoknak tanulni, megérteni dolgokat, de legfőképp alkalmazható tudást szerezni. Az volt a célom, hogy kulcsot adhassak az emberek kezébe, kulcsot, ami az életszerű tudás kincsesládáját nyitja. Tanítani akartam, mert úgy éreztem, hogy nekem ez a dolgom.

Aztán az álom valóra vált! Még a főiskolás éveimet tapostam, amikor elkezdtem dolgozni egy magániskolában, és szinte azonnal tudtam, hogy ez az, ahogy a tanítást gyerekkoromban elképzeltem. Az iskolában alkalmazott módszernek köszönhetően nemcsak hogy a saját tempójában haladhatott minden tanuló, de olyan problémákat is sikerült megoldanunk, amelyeket sok szakember mind a mai napig megoldhatatlannak hisz. A csapat, amelynek tagja lehettem, már csak a hab volt a tortán. Ha fáradtak voltunk is időnként, fásultak sosem. Tudtam, hogy itt akarok egész életemben dolgozni.

Sajnos nem így történt. Az iskola működését lassan ellehetetlenítette a bürokrácia, és eljött a pillanat, amikor megszűnt. Ott álltam munka és munkahely nélkül. A vágyam, hogy tanítsak, csak tovább erősödött az elmúlt években, így – más lehetőségem nem lévén – elmentem egy állami iskolába tanítani, és részese lettem az Oktatási Rendszernek.

Ez egyszerre volt pozitív és negatív élmény is egyben. Jó érzéssel töltött el, hogy a magammal hozott módszereknek köszönhetően nagyon szép sikereket könyvelhettem el, és nem ritkán ott is értem el eredményeket, ahol már senki nem számított rá, hogy ez megtörténhet. De riasztó volt szembesülni a rendszer húsdaráló jellegével, az egyéni problémákkal szembeni megoldástalansággal, és egyes kollégák fásultságával, amely egyértelműen annak volt köszönhető, hogy belefáradtak a szélmalomharcba, kifogytak az eszközökből. Az ő szemük már nem csillogott a tanulóik között. Tudtam, hogy tanítani akarok, de azt is, hogy nem akarok kiégni, versenyt futni a tanórákon az idővel, hanem azt szeretném, hogy a tanulóim ésszerű ütemben haladva, az egyéni képeségeikhez igazodva, hosszútávra szóló, használható tudást szerezzenek. Így csak egy megoldás kínálkozott: egy saját iskola!

 
Az nyelviskolám lehetőséget nyújt arra, hogy azt és úgy csinálhassam, amit és ahogy akarok. Jó, hogy létrehozhattam azt a helyet, ahol a tanulás ténylegesen eredményes (90% fölötti a nyelvvizsgázóink sikeressége), és mindezt vidám, barátságos környezetben valósíthatjuk meg.

Rengeteg munkával és nagyon sok segítséggel a célom megvalósult, és 2007. május 21-én megnyitotta kapuját a saját nyelviskolám. Az eredmények pedig igazolták az elvárásaimat, a tanulók gyorsan megszerettek minket. Szeretik, hogy nem kell kötött órarendhez alkalmazkodniuk, szeretik, hogy a saját tempójukban haladhatnak, szeretik, hogy mindent megértenek és szeretik, hogy elérik a céljaikat. Ezért is lett Happy End az iskola neve. Nálunk ugyanis a tanulás Happy Enddel kell, hogy végződjön.



Pfundt Szilvia
iskolavezető

 

HA ÉRDEKESNEK TARTOD, AMIT OLVASTÁL, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
  • Iwiw
  • Twitter
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Linkter
  • blogtercimlap
  • Digg
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • Live
  • StumbleUpon
  • Yahoo! Bookmarks
 

Tudd meg, hogy az angolok miképp köszöntik egymást születésnapjukon! Garantáljuk, sokkoló lesz!

>>Tovább

1. Mi köze van a magyar anyák napjához Angliának és Amerikának? 2. András újból nálunk tanít!

>>Tovább

Visszafizetjük az árát, ha ...

>>Tovább


Név:

Jelszó:

Cégeknek 

Amikor egy vállalkozás úgy dönt, támogatja munkatársai angol nyelvtanulását, az általánosan megszokott módszer az, hogy az oktatás a cég telephelyén folyik. A módszer előnye, hogy a tanár helybe jön, hátránya viszont, hogy minden munkatárs, aki részt vesz az angol tanfolyamon, egyszerre esik ki a munkából, illetve megtalálni azt az időpontot, ami mindenkinek jó, általában nem egyszerű. 

>>Tovább